+36 30 581 0059 energiamezostudio@gmail.com

Itt a Halálos iramban (Fast & Furious) című film, csillagközi verziója 🙂

A közkedvelt Jupiter, búcsút int természetes otthonának az álmodozó, vágyakat szövő, idealisztikus Halaknak, és átlép a Kosba, ami energetikailag úgy fog megjelenni a mindennapjainkban, mintha az öszvérünket lecseréltük volna egy Bugatti Veyronra.

Elérkezett a sebesség, a lendület, a versengés, a megmérettetés ideje. Aki nem bírja a tempót, és nem bírja a tempó alatt uralni az események láncolatát, az most jobb ha nem ül a volán mögé!

Akiket a legjobban és jól érint ez a pár hónap, azok a Kos, és a Nyilas érdekeltségűek, akik a legnehezebben fogják viselni ezt az időszakok, azok a Bak és Bika energia hangsúlyos emberek. Születési horoszkóp készítés.

A Jupiter, a tágulás, a tér, a nagyító, a nagy szerencse bolygója, az igazság bajnoka, azzal, hogy kilép a Halakból és átlép a Kosba, mondhatni, hogy felköti a gatyáját, kezébe veszi az irányítást és megtestesül benne a bátor, vakmerő, elsodró, csúcsra törő attitűd.

Akárhonnan is nézzük most az energiamezőt, eljött a bátor, ambiciózus, lendülettel és energiával teli cselekedetek időszaka. Ez az időszak azoknak kedvez, akik könnyedén tudják áramoltatni magukban a szenvedély lángját az élet bármely területén. Mindenki körül felpezsdül, felpörög az élet és az események sorozata a következő hónapokban.

Ez egyrészről jó, az elmúlt időszak, Halakban tolongó bolygófelvonulás okozta, ábrándokban való elveszettség és bizonytalanság miatt, mert végre élet és céltudatosság költözik belénk, másrészről nem kívánt agresszivitást idézhet elő az energiamezőben, ami valljuk be, most a legkevésbé sem hiányzik a világnak. Mindehhez az energiához, nagy lapáttal fog hozzátenni a 2022.05.29. -én bepontosuló Mars – Jupiter együttállás a Kosban, de erről, majd akkor fogok írni.

A Jupiter a Kosban az egyéni és törekvő energiákat pártfogolja, nem csapat játékos, nem együttműködő, kivéve, ha ugyanazért a célért, nagyon hasonlóak, nagyon hasonló habitussal megáldva kerülnek össze, de még ezek a kooperációk is nagy dirreldurral menetelnek ilyenkor az útjukon, csúcsokat és rekordokat döntögetve. A Jupiter a Kosban igazán energiával telített, kockázat vállaló, ambiciózus, becsvágyó, szabad szellemű és tele van jobbnál jobb koncepciókkal az elérni vágyott céljaival kapcsolatban, rendkívül gyors, sokszor túl gyors, hamarabb jár a keze, a szája, és előfordul, hogy hamarabb cselekszik mint kéne. A türelem és megfontoltság, számára szitokszó. A Jupitert a Kosban a kihívások éltetik, motiválják, és egyre jobb megoldások felé sarkalja így magát. Inkább javít, módosít, újratervez többször, minthogy egyszer dolgozna, merev és szisztematikus tervszerűséggel. Számára a nyugalom, unalom! A Jupiter a Kosban a mindent, vagy semmit elvét vallja, a középszerűség, a közepes sebesség, az arany közép út számára a válhatatlanul unalmas és értelmetlen életet testesíti meg.

Tehát, előttünk áll egy öt hónapos aktív időszak, amiből az igazi robogás, csak július végéig tart, hajrá, hozzuk ki belőle amit csak lehet, mert ebben az öt hónapos időszakban lesz egy hasonló „csiki csuki etap, mint ahogy korábbi cikkemben a Merkúr retrográdnál is írtam. A  Jupiterrel sem lesz ez másképp, mert július végén retrográdba vált, ami módosít az alap energetikáján, de erről majd akkor aktuálisan.

Sándor Zsuzsi – asztrológus

A születési asztrológiai képletedben a három legfontosabb jelölő a Nap – Hold – Aszcendens, ha szeretnél többet megtudni magadról keress bátran, hiszen, az itt leírtak általános és tájékoztató jellegű információk, a Te születési képletedre, mindig egyedi hatással érvényes az aktuális égi állás.

 

Share This