+36 30 581 0059 energiamezostudio@gmail.com

Sándor Zsuzsi vagyok

Asztrológus

numerológus, kommunikációs szakember és holisztikus segítő

Az Ásványmesék Angyalszárnyakon létrehozója, és a Spirituális Tudatosság online magazin horoszkóp rovat felelőse.

A történetem

Az önismerettel kapcsolatos, első, meghatározó élményem 1991-ben.

Mindössze 13 éves koromban történt velem, amikor édesanyám elvitt – Magyarországon akkoriban még nagyon furcsa dolognak titulált, első alkalmak egyikére – Dr. Domján László által tartott Agykontroll tanfolyamra.

Majd ezután beszippantott az „élet”, helyesebben, inkább a kamaszkor lázadása, és mindaz, amit az Agykontroll által tapasztaltam a feledés homályába merült úgy húsz évre.

Hosszú volt a folyamat, mire megérkeztem a holisztikus segítői minőségbe, amit az óta is folyamatosan fejlesztek.

A tanulmányaimat 2008-ban kezdtem, amikor egy saját válságos életszituáció miatt, el kezdtem kutatni a mélyebb összefüggési folyamatokat, test-lélek-szellem szinten.

Akkor még, csupán saját magamat és az életemet szerettem volna rendbe tenni, ezért belevetettem magam a spirituális életszemléletű témákba, és a holisztikus módszerek elsajátításába.

Mire egyenesbe kerültem, már arra lettem figyelmes, hogy keresnek, kérdeznek, segítséget kérnek Tőlem, különböző életfeladatokkal, lelki szituációkkal, megoldhatatlannak tűnő élet hozta helyzetekkel kapcsolatban.

Életem első felében rengeteg fajta munkát kipróbáltam. Az első húsz, munkával töltött minden egyes évében többször feltettem magamnak a kérdést: ez lenne az élet? Addig, addig, faggattam a bennem élő lelket, míg rátaláltam arra, hogy számomra mit is jelent hasznosnak lenni, értéket adni és értéket közvetíteni a világban.

Éppen ezért, 2018-ban otthagytam az éppen aktuális polgári foglalkozásomat, és az óta, teljes egészében a segítői minőségnek szentelem az életem.

Imádom, amikor egy ember személyisége elkezd beszélni hozzám, szavakkal, gondolatokkal, vagy energetikailag, és Én, az a csatorna lehetek, aki átadja a szükséges információkat Neki, hogy megtalálja az adott kérdéseire a válaszait.

A technikák, amiket tanultam

Energiagyógyászat, és a szimbólumterápia

Oktató: Szelezsán Zsuzsa

Recovering Hand Therapy

a kranioszakrális rendszeren keresztül ható, általam, LágyÉrintés kezelésnek nevezett technikát sajátítottam el. Oktató: Bányai Zsuzsa

Erőszakmentes kommunikáció

Oktató: Rambala Éva

Asztrológia

Az Asztrolámpás iskolában tanultam három éven keresztül az asztrológia alapjait, és okleveles asztrológusként végeztem. Oktató: Székelyhidi Ágnes

Számmisztika

Oktató: Székelyhidi Ágnes és Kormány Tibor János – Fehérlófia

Tarot kártyavetés

Oktató: Székelyhidi Ágnes

Symbolon önismereti kártya

Oktató: Székelyhidi Ágnes

Access Bars

Oktató: Vonyigásné Kovács Emese

Acces Facelift

Oktató: Vonyigásné Kovács Emese

Ásványgyógyászat

Ásványmesék Angyalszárnyakon – Saját brand

Inga akadémia

Oktató: Lukács Terka

Célom és küldetésem

Célom és küldetésem megértetni és átadni mindenkinek akit érdekelnek a spirituális, tudatos élettel kapcsolatos témák, hogy az önismereti eszközök, úgy, mint az asztrológia, számmisztika, kommunikációs stressz oldás, kártyavetés, vagy bármilyen más alternatív és holisztikus gyógymód – ahogy a gyűjtő nevük is mutatja – ezek csupán  önismereti technikák és eszközök.

Az eszközök használat és alkalmazás nélkül csak kallódó cuccok az ember életében.

Folyamatos használatuk nélkül olyan, mintha vennél egy porszívót, amitől egyszeri takarítás után azt várnád, hogy többé ne legyen kosz és por körülötted.

Sándor Zsuzsi

Szolgáltatásaim

  • Asztrológia
  • Számmisztika
  • Spirituális, kommunikációs stresszoldás – beszédterápia
  • Kártyavetés
  • Ásványterápia – Ásványmesék angyalszárnyakon

Share This